HÚSVÉT 2020

 Előszállási Húsvét 2020

/beszámoló az egyházi sajtó részére/

Húsvéti autós szentmise

„Ha a keretek leomlanak, nem baj, a Lélek él és majd teremt új kereteket” – mondta egykor Slachta Margit testvér a Szociális Testvérek Társaságának alapítója. Ezt a mondást fogadták meg a Lélek szavára figyelve az előszállási egyházközség hívei. Mihályi Miklós plébános vezetésével idén úgy szervezték meg a húsvéti ünnepet, hogy tekintettel voltak az országos kijárási korlátozásra, maximálisan betartották az előírt egészségügyi szabályozást, ugyanakkor pedig tényleges közösségben vettek részt mind a szentmisén, mind a feltámadási körmeneten. Hogyan is lehetséges mindez egyszerre? Természetesen a Lélek által, aki utat mutatott, ötletet adott. Most idézzük a plébános szavait:

„Az egyre szigorodó járványügyi korlátozások és a húsvéti ünnepek közeledése mély töprengésre késztetett, ám a válasz nem sokat váratott magára. Úgy két héttel ezelőtt felvillant bennem egy kép az egykori balatoni autós mozikról. Sokat nem időzhettem e képnél, mert a második villanásban már megszületett bennem az „autós mise” ötlete. Hát miért is ne?! A hívek nagy része általában amúgy is kocsival szokott jönni misére. A templom előtt szabad a tér. Én majd kipakolom a dolgokat a templom bejárata elé: oltárt, könyveket, kelyhet, zászlókat, virágot, húsvéti gyertyát, keresztet, mécseseket, jelképeket, hangosítást, lejátszót stb. A híveket pedig telefonon felhívom és tájékoztatom őket a részletekről, hogy ez a mise csak az autósoké, gyalog és kerékpárral tilos jönni. Az autókkal érkezők egy vonalban álljanak meg a templom előtt, de a kocsikból kiszállni nem szabad. Minden autó csak a templom felőli oldalán húzhatja le az ablakot, a másik oldal zárva marad. Áldoztatás nem lesz, lelki áldozást végzünk. A terv így indult, ám a Lélek nem hagyta abba az üzenetét: a hívekhez a húsvéti gyertya lángja is eljutott. Egy-egy mécsest gyújtottam meg a megszentelt lángról és a lemezről hangzó exultet ének alatt elvittem valamennyi autóra és rátettem a motorháztetőkre. Már ekkor nagyon bensőségessé vált a szentmise: közvetlenül rámosolyogtunk egymásra az autók szélvédőin keresztül. Ez a meghittség folytatódott az egész szentmise alatt. Egy kis plébánia közössége, ahol hétről-hétre néhány tucatnyian járnak templomba, 2020 húsvétján olyan naggyá lett, hogy valószínűleg egész Magyarországon itt, Előszálláson ünnepelték a legtöbben Krisztus feltámadását. A körmenetet sem kellett kitalálni, a Lélek tovább vezetett. Teljesen természetessé tette, hogy nem a 26 autó fog felsorakozni egymás mögé, hanem én, mint plébános a monstranciával járok körbe az autók között és minden jelen lévő család, az egy háztartásban élők szűk kis közössége külön-külön szentségi áldásban részesül. Ekkor már könnyek is csillogtak egy-egy szempárban és a sajátomban is. Ezek is a Lélek ajándékai voltak, éppen úgy, mint az új keretek….” Forrás: www.legoliga.hu   Fotó: Kanik Edina / LEGO LIGA

Húsvéti autós szentmise a templom előtti téren

Vasárnaponta folytatódnak az autós szentmisék Előszálláson

Ennek lényege, hogy egy-egy család a saját autójával jön és abban benne is marad a szentmise végéig. A gépkocsikkal a templom bejáratával szemben kell megállni egy vagy két sorban egymás mellett. Az oltár a főbejáratban lesz felállítva. A gépkocsik templom bejárat felőli oldalán levő ablakok lehúzhatók, a túlsó oldaliak NEM! (Így tartható egymástól az előírt légtér távolság.) Áldoztatás nem lesz, helyette lelki áldozást végzünk. A szentmise a lehetőségek szerint rövidített. Az időjárás függvényében egyéb kiegészítő szimbolikus cselekmény is lehetséges. Nagy örömmel és szeretettel várom az Előszállási Plébánia közösségének tagjait és minden jó szándékú embert, aki velünk akarja vallani: Feltámadt Krisztus! Alleluja!

2020. márciusi vasárnapok egyike….
2020. március 29. vasárnap (szentmise a kertben)